2018. augusztus 21.

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy az iskolakezdéshez kötődő bérletvásárlások zökkenőmentessége, a vásárlások során kialakuló hosszú várakozások elkerülése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium engedélyezte a szeptemberi bérletjegyek érvényességének meghosszabbítását, így a 2018. szeptember havi dolgozó és tanulóbérletek 2018. augusztus 30-tól érvényesek utazásra.

2018. augusztus 20.

Helyi menetrendi értesítés Zalaegerszeg - Érvényes: 2018. augusztus 21-én

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. augusztus 21-én (kedden) előreláthatólag 8.00 és 17.00 óra között a Zalaegerszeg, Andráshida utca 37. és 71. számú ingatlanok közötti útszakaszon aszfaltozási munkák zajlanak, az érintett útszakasz teljes szélességben lezárásra kerül. Emiatt az 1Y jelzésű helyi autóbuszjáratok terelőútvonalon közlekednek.

2018. augusztus 14.

Menetrendi értesítés Nyúl - Érvényes: 2018. augusztus 15-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. augusztus 15-én (szerdán) üzemkezdettől A 7035 Győr – Győrújbarát – Nyúl regionális autóbuszvonal járatai NYÚL belterületén újra a megszokott útvonalon és menetrend szerint közlekednek.

2018. augusztus 14.

Értesítés - Módosult az elővételi pénztár nyitvatartása

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2018. szeptemberi iskolakezdés előtt az új tanulóbérletek, valamint igazolványok kiváltása miatti forgalomnövekedés kezelhetősége érdekében Győr autóbusz-állomáson a pénztár nyitvatartást az alábbiak szerint módosítjuk.

2018. augusztus 14.

Menetrendi értesítés - Érvényes: 2018. szeptember 1-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy fenti időponttól az alábbi módosítások lépnek életbe.

2018. augusztus 08.

Menetrendi értesítés Kapuvár - Érvényes: 2018. augusztus 8-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. augusztus 8-tól (szerda) ’Kapuvár, Kossuth L. u.’ megállóhely Kapuvár, aut. áll. irányában az építési munkálatok befejeződése miatt, újra használtható fel- és leszállás céljából.

2018. augusztus 06.

Menetrendi értesítés Tapolca - Érvényes: 2018. augusztus 13-tól 21-ig

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Tapolcán 2018. augusztus 13. (hétfő) és augusztus 21. (kedd) között kerül megrendezésre a „Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét”.

2018. augusztus 06.

Menetrendi értesítés Szombathely - Érvényes: 2018. augusztus 21-től 27-ig

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2018. évi Savaria Karnevál rendezvényei miatt az érintett autóbuszok az alábbiak szerint közlekednek.

2018. július 30.

Menetrendi értesítés Pápa - Érvényes: 2018. augusztus 1-től

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. augusztus 1-jén (szerdán) üzemkezdettől Pápán, a Jókai Mór utca Március 15. tértől Budai Nagy Antal utcáig terjedő szakaszának lezárása, ezzel együtt az autóbuszok terelőúton történő közlekedtetése megszűnik.

2018. július 24.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2018. július 25-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy járdafelújítási munkálatok miatt 2018. július 25-én (szerdán) üzemkezdettől, várhatóan 1 hét időtartamra a 2-es jelzésű helyi autóbuszjáratok „Zrínyi utca, Bem tér” elnevezésű, a Zöld utca felé érintett megállóhelye ideiglenesen áthelyezésre kerül a Belváros irányába cca. 100 méterrel.

2018. július 16.

Menetrendi értesítés Vasvár - Érvényes: 2018. július 16-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. július 16-án (hétfőn) 10.00 órától várhatóan több hét időtartamra Vasvár belterületén található ’Vasvár, szakközépiskola’ megállóhelyek mindkét oldalon ideiglenesen kb. 20 és 50 m-rel a 8 sz. főút irányába kerülnek áthelyezésre.

2018. július 10.

Menetrendi értesítés Sárvár - Érvényes: 2018. július 16-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. július 16-án (hétfőn) 7.00 órától várhatóan 1 hónap időtartamra Sárvár belterületén található ’Sárvár, kórház’ megállóhelyek mindkét oldalon ideiglenesen kb. 30 m-el Hegyközség irányába kerülnek áthelyezésre.

2018. július 06.

Helyi menetrendi értesítés Szombathely - Érvényes: 2018. július 10-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. július 10-én (kedden) üzemkezdettől várhatóan egy hónap időtartamra autóbusz-megállóhelyek rekonstrukciós munkálatai miatt a Rohonci úton az „Órásház” és a „Perint-híd” elnevezésű megállóhelyek áthelyezésre kerülnek.

2018. július 04.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására.

2018. június 27.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. az alábbi munkakörökbe keres munkavállalót Vas megyei munkavégzéssel.

2018. június 27.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. az alábbi munkakörökbe keres munkavállalót Győr-Moson-Sopron megyei munkavégzéssel.

2018. június 27.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. autóbuszvezetői munkakörbe keres munkavállalót Vas, Zala, Veszprém, és Győr-Moson-Sopron megyei munkavégzéssel.

2018. június 13.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2018. június 16-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a nyári tanszünet kezdetétől, azaz 2018. június 16-tól (szombattól) kezdődően az alábbi változások történnek Győr helyi autóbusz-közlekedésében.

2018. június 08.

Helyi menetrendi értesítés Lenti - Érvényes: 2018. június 16-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a helyközi autóbusz-menetrend változásai miatt a következő változások lépnek életbe Lenti helyi autóbusz-közlekedésében is.

2018. június 01.

Helyi menetrendi értesítés Mosonmagyaróvár - Érvényes: 2018. június 16-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. június 16-tól (szombattól) kezdődően a helyközi autóbusz-menetrend változásai miatt a következő változások lépnek életbe Mosonmagyaróvár helyi autóbusz-közlekedésében is.

2018. május 31.

Helyi menetrendi értesítés Pápa - Érvényes: 2018. június 16-tól

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a helyközi autóbusz-menetrend változásával összefüggésben 2018. június 16-tól (szombattól) kezdődően Pápa város helyi közlekedésében az alábbi menetrendi módosítást vezetjük be.

2018. május 15.

Menetrendi értesítés Hévíz - Érvényes: 2018. május 16-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. május 16-tól (kedd) a korábban kiadott értesítő mely szerint Hévízen útfelújítási munkálatok miatt, ideiglenesen egyirányúsításra kerül a Széchenyi u. egy szakasza, a Kossuth Lajos utcától a körforgalomig, az alábbiak szerint változik.

2018. május 03.

Helyi menetrendi értesítés Veszprém - Érvényes: 2018. május 7-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Veszprémben a Kiskőrösi utca teljes pályás lezárása miatt 2018. május 7-én (hétfőn) üzemkezdettől a munkálatok befejezéséig a 2-es jelzésű helyi autóbuszvonal járatai rövidített útvonalon, az Endrődi Sándor utcai (régi) fordulóban megfordulva közlekednek.

2018. április 18.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: Letenye, Szabadság tér 10. sz. alatti autóbusz-állomáson található 7 m2-es helyiség bérbeadására.

2018. április 13.

Menetrendi értesítés Körmend - Érvényes: 2018. április 17-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. április 17-én (kedden) 8.00 órától várhatóan több hétre Körmend, kórház elnevezésű megállóhelyek burkolatfelújítási munkálatai miatt a fel- és leszállás a közelben található (Szentgotthárd irányában kb. 50 m), ideiglenesen kijelölt megállóhelyeken történik.

2018. április 03.

Menetrendi értesítés Körmend - Érvényes: 2018. április 4-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. április 4-én (szerdán) 7.00 órától várhatóan 1 hónapig Körmenden a 8-as sz. főúton található Körmend, TESCO Hipermarket elnevezésű megállóhelyek útépítési munkálatok miatt nem használthatóak, a fel- és leszállás a közelben található, ideiglenesen kijelölt megállóhelyeken történik.

2018. március 27.

Helyi menetrendi értesítés Mosonmagyaróvár - Érvényes: 2018. április 8-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. április 8-től (vasárnaptól) kezdődően a regionális autóbusz-menetrend változása miatt a következő változások lépnek életbe Mosonmagyaróvár helyi autóbusz-közlekedésében is.

2018. március 23.

Tájékoztató

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. március 31. (szombat) üzemzárást követően Tapolca város helyi járati személyszállítási feladatait nem az ÉNYKK Zrt. látja el.

2018. február 16.

Menetrendi értesítés Győr-Moson-Sopron megyei területi kötetéhez - Érvényes: 2018. március 1-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy fenti időponttól az alábbi módosítások lépnek életbe.

2018. január 26.

Helyi menetrendi értesítés Zalaegerszeg - Érvényes: 2018. február 1-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának döntése értelmében 2018. február 1-től (csütörtöktől) kezdődően a 48 jelzésű helyi autóbuszjáratok megállnak a következő megállóhelyeken is.

2018. január 15.

Üzletszabályzati közzététel

Az Üzletszabályzat az alábbi területeken módosult.

2017. december 22.

Helyi menetrendi értesítés Pápa - Érvényes: 2018. január 01-től

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. január 01-től (hétfőtől) kezdődően Pápa város helyi közlekedésében az alábbi menetrendi módosításokat vezetjük be.

2017. december 13.

Menetrendi értesítés Zalaegerszeg - Érvényes: 2018. január 2-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. január 2-től (keddtől) kezdődően az alábbi menetrendi változás lép életbe Zalaegerszeg Megyei Jogú Város helyi autóbusz-közlekedésében.

2017. december 05.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2017. december 10-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2017. december 10-től (vasárnaptól) kezdődően a regionális autóbusz-menetrend változása miatt változások lépnek életbe.

2017. október 25.

Graz és Advent fényei

Adventi időszakban Graz különleges fényárba öltözik, a várost zeneszó és frissen készült finomságok csábító illata lengi be. Engedjük, hogy magával ragadjon bennünket az ünnepi hangulat!

2017. október 17.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: HÉVÍZ, Deák tér Autóbusz-állomás 17 m2-es üzlet bérbeadására. 

2017. október 17.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: 8800 Nagykanizsa, Virág Benedek út 3. sz. alatt található 60 m2 helyiség bérbeadására.

2017. október 05.

Katasztrófa Védelem felhívása

Közeleg a fűtési szezon! Felhívjuk a figyelmet a tüzelő- és fűtőberendezések karbantartására!

2017. szeptember 15.

Nádasd – Körmend – Szombathely kombinált bérlet

Egy bérlet, két közlekedési eszköz - kényelmes, gyors napi munkába járás!

2017. szeptember 01.

Menetrendi értesítés Csabrendek - Érvényes: 2017. szeptember 1-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2017. szeptember 1-től Csabrendeken az óvoda átépítési munkálatai miatt a Csabrendek, óvoda megállóhelyet a felsorolt menetrend szerinti autóbuszjárataink nem érintik.

2017. július 14.

Üzletszabályzati közzététel

Az Üzletszabályzat az alábbi területeken módosult.

2017. június 09.

Üzletszabályzati közzététel

Az Üzletszabályzat az alábbi területeken módosult.

2017. március 20.

Rekorder magyar buszt tesztel Társaságunk

Új, 13 méteres, növelt hosszúságú városi busszal lép piacra a legnagyobb magyar buszgyártó. A Credo Econell 13 CiTY-vel a Kravtex-Kühne Csoport elsőként hozott létre olyan alacsony belépésű, könnyűszerkezetű autóbuszt, amely kompromisszummentes megoldást nyújt a veszteséges városi közlekedés költségeinek csökkentésére.

2017. február 16.

Üzletszabályzati közzététel

AZ ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság Üzletszabályzata a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra.

2017. január 27.

Tájékoztató

Tájékoztató a felszállási lehetőségekről

2016. december 09.

Tájékoztató

Társaságunk – a kiszolgálási színvonal emelése és az adminisztráció egyszerűsítése érdekében - 2017. január 1.-ével új informatikai rendszerre áll át. Ebből adódóan – várhatóan 2017. január 02-16. között az ÉNYKK Zrt. az idegenjavítási és műszaki vizsgáztatási tevékenységét szünetelteti.

2016. október 06.

Üzletszabályzati közzététel

AZ ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság Üzletszabályzata a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra.

2016. július 22.

Katasztrófa védelem felhívása

A szabadtéri égetés és tűzgyújtás alapvető szabályai

2016. április 25.

Értesítés üzletpolitikai kedvezmény alkalmazásáról

Felhívjuk Tisztelt Utasaink figyelmét, hogy aregionális és országos közforgalmú közlekedést megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium KSZFO/9473-1/2016-NFM sz. engedélye értelmében a 85 sz. főközlekedési út nyomvonalának módosítása, valamint a csatlakozó utak és kereszteződések átépítése miatt ténylegesen megnövekedett menetrendi km-övezeti besorolások ÜZLETPOLITIKAI KEDVEZMÉNY alkalmazása miatt visszaállításra kerülnek.

2016. április 01.

Díjszabási értesítés

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2016. március 16-tól kezdődően az ÉNYKK Zrt. üzletszabályzatának változása miatt Nagykanizsa és Lenti városok helyi autóbusz-közlekedésében megváltozott a félhavi bérletek érvényességi ideje.

2015. augusztus 25.

Tájékoztató

Tájékoztató az utazási kedvezményekkel kapcsolatban a nevelési-oktatási intézmények, valamint gyermekvédelmi szakellátási feladatot ellátó intézmények tanulói számára.

2018. augusztus 21.

Menetrendi értesítés Tótszentmárton - Érvényes: 2018. augusztus 24-től 26-ig

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. augusztus 24-én (pénteken) 6.00 órától augusztus 26-án (vasárnap) 12.00 óráig a Tótszentmártonban megrendezésre kerülő „Tambura Fesztivál” miatt, az érintett regionális járataink a ’Tótszentmárton, Szent Flórián tér’ elnevezésű megállóhelyet nem érintik!

2018. augusztus 15.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2018. augusztus 24-től 26-ig

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a győri „4 Évszak Fesztivál” nyárzáró koncertje miatt a következő forgalmi változások várhatók Győr helyi és helyközi autóbusz-közlekedésében.

2018. augusztus 14.

Helyi menetrendi értesítés Pápa - Érvényes: 2018. szeptember 1-től

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. szeptember 1-től (szombattól) kezdődően Pápa város helyi közlekedésében az alábbi menetrendi módosításokat vezetjük be.

2018. augusztus 14.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2018. augusztus 15-től novemberig

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy az úthálózat-fejlesztési munkálatok előrehaladása következtében 2018. augusztus 15-én (szerdán) üzemkezdettől várhatóan novemberig a 8, 8B, 15, 15A jelzésű helyi autóbuszjáratok terelőútvonala az alábbiak szerint módosul a Pesti út egyirányúsítása miatt.

2018. augusztus 09.

Helyi menetrendi értesítés Mosonmagyaróvár - Érvényes: 2018. augusztus 16-tól 21-ig

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy a „Nyári Fesztivál, Szent István napok” rendezvénysorozat miatt 2018. augusztus 16-án (csütörtökön) 4.00 órától 2018. augusztus 21-én (kedden) 20.00 óráig a mosonmagyaróvári Szent István király út a Magtár utca és a Vilmosrév utca között lezárásra kerül.

2018. augusztus 06.

Menetrendi értesítés Kaposvár - Érvényes: 2018. augusztus 13-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. augusztus 13-tól (hétfőtől) a kaposvári helyközi autóbusz-állomás áthelyezésre kerül a Kaposvári Intermodális Csomópont (IMCS) építési munkálatainak időtartamára.

2018. augusztus 06.

Helyi menetrendi értesítés Nagykanizsa - Érvényes: 2018. augusztus 13-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Nagykanizsán a Zrínyi Miklós utcában gázvezeték-javítási munkálatok miatt 2018. augusztus 13-án (hétfőn) 08.00 órától 2018. szeptember 7-én (pénteken) 24.00 óráig lezárásra kerül a Zrínyi Miklós utca – Ady Endre utca kereszteződése a forgalom elől.

2018. augusztus 01.

Menetrendi értesítés Balatonfüred - Érvényes: 2018. augusztus 11-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a BALATONFÜREDI BORHETEK időszakában, augusztus 11, 12, 18, 19, 25 és 26-án, valamint szeptember 1 és 2-án, autóbusz járatot közlekedtetünk Balatonfüred, autóbusz-állomásról éjjel 00.30 órakor Veszprém, autóbusz-állomásra az alábbi útvonalon.

2018. július 27.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2018. július 30-tól várhatóan augusztus 31-ig

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy gázvezeték-rekonstrukciós munkálatok miatt 2018. július 30-án (hétfőn) üzemkezdettől várhatóan 2018. augusztus 31-én (pénteken) üzemzárásig a Mónus Illés utca részlegesen egyirányúsításra kerül. Ezért a 2, 2B jelzésű autóbuszjáratok a Révai Miklós utca felé terelőúton közlekednek.

2018. július 20.

Menetrendi értesítés Vasvár - Érvényes: 2018. július 25-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. július 25-én (szerdán) 8.00 órától várhatóan több hét időtartamra Vasvár belterületén található ’Vasvár, városháza’ megállóhely ideiglenesen kb. 20 m-rel Zalaegerszeg irányába, a Posta elé kerül áthelyezésre.

2018. július 12.

Menetrendi értesítés Hévíz - Érvényes: 2018. július 12-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. július 12-én (csütörtökön) üzemkezdettől Hévíz belterületén a Széchényi utcában zajló munkálatok miatt, a 6383/101 számú (Hévíz, aut. áll. 7.30, Hévíz, aut. áll. 7.50) munkanapi járat az alábbi megállóhelyek érintése nélkül közlekedik.

2018. július 10.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Szombathelyre közlekedés infrastruktúra üzemeltető munkatársat keres.

2018. július 04.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására.

2018. június 29.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közúti ellenőr munkakörbe keres munkavállalót győri munkavégzéssel.

2018. június 27.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. autószerelői munkakörbe keres munkavállalót szombathelyi munkavégzéssel.

2018. június 27.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. az alábbi munkakörökbe keres munkavállalót Veszprém megyei munkavégzéssel.

2018. június 14.

Álláslehetőség! Legyen a munkatársunk!

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közúti ellenőri munkakörbe keres munkavállalót veszprémi munkavégzéssel.

2018. június 11.

Üzletszabályzati közzététel

Az Üzletszabályzat az alábbi területeken módosult.

2018. június 05.

Menetrendi értesítés Veszprém - Érvényes: 2018. június 10-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. június 10-én (vasárnap) 12.00 órától forgalmirend-változás lép életbe Veszprém belvárosában, körforgalmi csomópont építése miatt.

2018. május 31.

Helyi menetrendi értesítés Keszthely - Érvényes: 2018. június 16-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. június 16-tól (szombattól) kezdődően Keszthely helyi autóbusz-közlekedésében a 70A jelzésű helyi autóbuszvonalon (Autóbusz-állomás – Kertváros – Autóbusz-állomás) kihasználtság hiányában a közlekedés megszűnik.

2018. május 25.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2018. május 28-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy építkezési munkálatok miatt 2018. május 28-án (hétfőn) reggel 8.00 órától bizonytalan ideig a 6, CITY jelzésű helyi autóbuszok mindkét irányban terelőúton közlekedik.

2018. május 09.

Helyi menetrendi értesítés Pápa - Érvényes: 2018. május 13-tól

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. május 13-tól (vasárnaptól) kezdődően Pápa város helyi közlekedésében az alábbi menetrendi módosításokat vezetjük be.

2018. április 18.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: Zalaegerszeg, Balatoni út 1. sz. alatti autóbusz-állomáson található 18 m2-es helyiség bérbeadására.

2018. április 18.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: SÜMEG, Rendeki út (hrsz.:0200) telephelyen 4 db irodahelyiséget magába foglaló, összesen 92,565 m2 épületrész bérbeadására.

2018. április 12.

Katasztrófa Védelem felhívása

Tegyünk a szabadtéri tűzesetek megelőzéséért.

2018. március 28.

Helyi menetrendi értesítés Győr - Érvényes: 2018. április 9-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának döntése alapján 2018. április 9-től (hétfőtől) kezdődően az alábbi változásokra kerül sor Győr helyi közösségi autóbusz-közlekedésében.

2018. március 26.

Helyi mentrendi értesítés Lenti - Érvényes: 2018. április 8-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Lenti közigazgatási területén 2018. április 8-tól (vasárnaptól) kezdődően az alábbi megállóhelyek elnevezése megváltozik.

2018. február 23.

Helyi menetrendi értesítés Pápa - Érvényes: 2018. március 4-től

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. március 4-től (vasárnaptól) kezdődően  Pápa város helyi közlekedésében az alábbi menetrendi módosításokat vezetjük be.

2018. február 02.

Menetrendi értesítés Zalaegerszeg - Érvényes: 2018. február 5-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának döntése értelmében 2018. február 5-től (hétfőtől) kezdődően az autóbusz-állomásról tanítási napokon 7.20 órakor induló 10E jelzésű helyi autóbuszjárat a Ganz Ábrahám Szakközépiskola megállóhelyet követően a Köztemető (Göcseji út) elnevezésű megállóhelyig továbbközlekedik.

2018. január 18.

Kombinált bérlet plusz - szombathelyi városi közlekedéssel

Egy bérlet, három közlekedési szolgáltatás a helyközi járatok, a vasút és a városi autóbuszok korlátlan használatával, 2018. január 1-től Nádasd – Körmend – Szombathely viszonylatban is!

2018. január 12.

Helyi menetrendi értesítés Szombathely - Érvényes: 2018. február 1-től

Az ÉNYKK Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának döntése alapján 2018. február 1-től (csütörtöktől) kezdődően a következő változásokra kerül sor Szombathely helyi autóbusz-közlekedésében.

2017. december 18.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: 9021 Győr, Ipar utca 99. szám alatt található 38 m2-es büfé helyiség bérbeadása.

2017. december 12.

Üzletszabályzati közzététel

Az  ÉNYKK Zrt. a 213/2012. (VII. 30.) Kormányrendeletben meghatározott kötelezettségének eleget téve, jelen hirdetményben teszi közzé módosított üzletszabályzatának tervezetét.

2017. október 27.

Menetrendi értesítés Hévíz - Érvényes: 2017. október 27-től

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2017. október 27-től Hévízen a Széchenyi utcán található Hévíz, felső megállóhely útépítési munkálatok miatt, ~100 m-el Nemesbük irányába (Büki u. 2.) került áthelyezésre.

2017. október 17.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: 9021 Győr, Benczúr u. 5. található alábbi  helyiségek bérbeadása.

2017. október 17.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására: 8800 Nagykanizsa, Csengery út 80. sz. alatt található (Vasútállomás raktár) 35 m2 helyiség bérbeadására.

2017. október 05.

Katasztrófa Védelem felhívása

A hidegebb időjárás beköszöntével megnövekedett a kéménytüzek száma.

2017. szeptember 29.

Üzletszabályzati közzététel

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság Üzletszabályzata a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra.

2017. szeptember 01.

Menetrendi értesítés Nagykanizsa - Érvényes: 2017. szeptember 18-tól

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2017. szeptember 18-tól (hétfőtől) kezdődően menetrendi változások lépnek életbe Nagykanizsa Megyei Jogú Város helyi autóbusz-közlekedésében.

2017. július 28.

Tájékoztató

Tisztelt Utasaink! Az ÉNYKK Zrt. soproni Forgalmi Üzemének autóbuszain 2017. augusztus 5-ét követően új típusú jegykiadó-gépeket helyezünk üzembe. A jegykiadó gépeken augusztus 5-től várhatóan augusztus 28-ig a bérletjegyváltást átmenetileg nem tudjuk biztosítani.

2017. június 27.

Tájékoztató

Tisztelt Utasaink! Várpalota autóbusz-állomás elővételi pénztára a mai naptól (2017. június 27.) kezdve újra a megszokott nyitvatartási rend szerint várja az utasokat.

2017. május 05.

Katasztrófa Védelem felhívása

Az elektromos eredetű lakástüzek megelőzéséért.

2017. március 13.

Katasztrófa Védelem felhívása

Kéménytüzek - A hidegebb időjárás beköszöntével megnövekedett a kéménytüzek száma 

2017. február 01.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrészek bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatokat hirdet az alábbi ingatlanrészek bérbeadására.

2016. december 21.

Nyilvános pályázati felhívás ingatlanrész bérbeadására

Az ÉNYKK Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi út 92.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi ingatlanrész bérbeadására.

2016. december 01.

Üzletszabályzati közzététel

AZ ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság Üzletszabályzata a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra.

2016. augusztus 10.

Tájékoztató

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy az egyes települések vagy autóbusz-megállóhelyek közötti kilométer-távolságról nem áll módunkban igazolást kiadni.

2016. június 24.

Helyi menetrendi értesítés

A „MenetRendes” webes menetrendi információs és utazástervező szolgáltatás indításáról.

2016. április 07.

Elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső

Közös felületen tervezhetők, összehangolhatók a vonatos és buszos utazások.

2016. március 16.

Üzletszabályzati közzététel

Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság Üzletszabályzata a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra.

2015. február 04.

KOMBINÁLT BÉRLET PLUSZ - A helyközi és helyi közlekedési szolgáltatások elszámolhatósága

A Nemzeti Adó –és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint a Püspökmolnári és Szombathely viszonylaton érvényes, kedvezményes Kombinált Bérlet Plusz biztosította helyközi közlekedési szolgáltatás vételár-része a munkáltató által a helyi közlekedési szolgáltatás vételár-részétől elkülönítetten elszámolható.